Mindig szerettem volna utazni, de elég ritkán adatik meg. Vagyis igen, havonta egyszer, Vásárhelyre, az öcsémhez, de ez nem az, amire vágyok.
Amikor Pestre mentünk, az sem ér, mert az egy ámokfutás volt, elindultunk a lányommal, szinte azt sem tudtuk, hová, csak annyit tudtam, hogy beteg a fiam, haza kell hozni...
Valami igazi utazást szerettem volna, ismeretlen tájakra, ismeretlen emberek közé, nézelődni, kikapcsolódni, egyszerűen ott lenni valahol, ahol még nem voltam.
Még külföldön sem jártam soha. Elérhetetlen álomnak tűnt. Miből is telne nekem erre?
Az élet mindig megtanít arra, hogy nem szabad kishitűnek lenni.Egyszer csak adódik egy lehetőség.... például Szabadka.
Sokan járnak innen a déli országrészben a szabadkai piacra, régen meg nagyon menő dolog volt jugóba járni . Hozták a farmernadrágot, Fa és Atlantic szappant, mindenféle csuda dolgot, amit nálunk akkoriban még nem lehetett kapni. Később a suhogós selyem joggingokat, rizses csokit, piákat....
Ma már nem olyan nagy durranás, itt is van már minden, és ott sem olcsóbb semmi. De azért rengetegen kerekednek fel hétvégeken, hogy shoppingoljanak egy kicsit odaát.
Például a váltó műszak is kijár. Bérelnek egy buszt, összeszednek 40-50 embert és kimennek 1200-1500 forintból. És én ilyenkor rendszerint felsóhajtottam: de jó nekik!
Aztán egyik munkatársnőnk szeretett volna kimenni velük, de nem volt hely. Mérgében megvilágosodott: ilyet mi is tudnánk szervezni! Nem kell hozzá, csak egy busz sofőrrel, meg annyi ember, amennyi megtölti a buszt.
Na hát kigondolni könnyű, megszervezni nem annyira. Jelentkeztek, aztán lemondták. Aztán megint jelentkeztek néhányan, megint lemondták kétszer annyian.. Aztán mégis csak eljött ez a nap is, és két óra hosszat tartó buszozás után átléptük a határt Tompánál. Aztán két óra hosszat tartó várakozás után beengedtek bennünket Szerbiába.
Másnak talán nem nagy kaland, de én életemben most voltam először külföldön, és imádtam minden pillanatát. A piacot, az utazást, még a várakozást is. Na meg a dolgok tanulságát, hogy semmi sem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik.
Amikor Pestre mentünk, az sem ér, mert az egy ámokfutás volt, elindultunk a lányommal, szinte azt sem tudtuk, hová, csak annyit tudtam, hogy beteg a fiam, haza kell hozni...
Valami igazi utazást szerettem volna, ismeretlen tájakra, ismeretlen emberek közé, nézelődni, kikapcsolódni, egyszerűen ott lenni valahol, ahol még nem voltam.
Még külföldön sem jártam soha. Elérhetetlen álomnak tűnt. Miből is telne nekem erre?
Az élet mindig megtanít arra, hogy nem szabad kishitűnek lenni.Egyszer csak adódik egy lehetőség.... például Szabadka.
Sokan járnak innen a déli országrészben a szabadkai piacra, régen meg nagyon menő dolog volt jugóba járni . Hozták a farmernadrágot, Fa és Atlantic szappant, mindenféle csuda dolgot, amit nálunk akkoriban még nem lehetett kapni. Később a suhogós selyem joggingokat, rizses csokit, piákat....
Ma már nem olyan nagy durranás, itt is van már minden, és ott sem olcsóbb semmi. De azért rengetegen kerekednek fel hétvégeken, hogy shoppingoljanak egy kicsit odaát.
Például a váltó műszak is kijár. Bérelnek egy buszt, összeszednek 40-50 embert és kimennek 1200-1500 forintból. És én ilyenkor rendszerint felsóhajtottam: de jó nekik!
Aztán egyik munkatársnőnk szeretett volna kimenni velük, de nem volt hely. Mérgében megvilágosodott: ilyet mi is tudnánk szervezni! Nem kell hozzá, csak egy busz sofőrrel, meg annyi ember, amennyi megtölti a buszt.
Másnak talán nem nagy kaland, de én életemben most voltam először külföldön, és imádtam minden pillanatát. A piacot, az utazást, még a várakozást is. Na meg a dolgok tanulságát, hogy semmi sem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése