Az elektromos cigarettatöltő

Van, amikor külön szeretek cigit tölteni.  Például hét végén, egy nyugodt délutánon, tévénézés közben.  De a  hétköznapi rohanásban külön macera, hogy még a gyerek bagójával is nekem kell vacakolni.  Karácsonyra be lett nekem ígérve egy elektromos cigarettatöltő, de a webshop nem reagált a megrendelésre, így aztán elmaradt.  Nem is igen bántam, mert hülyeségnek tartottam.
Történt egyszer egy jó hónappal ezelőtt, hogy igen csak kiborultam, hogy minden házi munka a nyakamba szakad, elegem van már , főleg a cigitöltögetésből. 
Pár hét múlva jövök haza munkából, kisfiam itthon tombol, rendelt valamit az internetről, ki is hozták, de nem tudta kifizetni, mert nálam maradt a bankkártyája. Odaadtam a kártyát, közben füstölögtem magamban, hogy már megint valami számítógépes kütyüt vett jó drágán. Én egész évben nem költök magamra annyit, mint ő havonta a gépre. Másnap kihozták a csomagot, át is vette, behozta, és amikor bontogatta, vigyorogva mondta, ez a te karácsonyi ajándékod: elektromos cigarettatöltő.
Hát mit mondjak, nem ájultam el az örömtől, de nem is kezdtem el tombolni, elvégre jó szándékkal vette.  Kipróbáltuk, eldugult, szétszórta a dohányt, amit megtöltött, az meg olyan kemény lett, hogy elszívhatatlan, de eldöntöttem, hogy nem fogok morgolódni, inkább tanulgatom, majd csak kialakul.
Most ott tartunk, hogy a gyerek cigijét géppel töltöm, máskor úgyis panaszkodott, hogy nagyon lazára töltöm. Na, most nem szólhat egy szót sem. :-)
Egyébként tényleg sokkal gyorsabb, mint kézzel, de ez azért jellemző a férfinépre, hogy inkább vesznek valami kütyüt, ahelyett, hogy segítenének  az itthoni munkába.

Csak úgy.....

Megint csak nem nyertem a lottón, még mindig dolgoznom kell, ha csak csoda nem történik.  Valami váratlan örökség, esetleg felfedeznek mint fotószsenit, vagy valami ilyesmi.  Olyan jó dolog álmodozni, közben elmegy mellettünk az élet, örülünk, hogy eltelt ez a nap is, pedig az életünkből telt el úgy, hogy már megint nem is éltünk.
Azért történnek jó dolgok, apróságok, de ma olyan jól esett, hogy mire munkából hazaértem,  kisfiam is éppen akkor ért haza a szomszédos pizzériából az ebéddel.  Örök mumus a mindennapos főzés, de most megúsztam.  Ma ezt kaptam az élettől.  Nem ez a telitalálat, de legalább volt egy nyugis napom itthon.  A munkahelyem úgyis bolondokháza,  szinte szó szerint, ennyi félcédulás embert egy rakáson ritkán látni, de ami a legszomorúbb, valahogy én is beleillek a képbe, különben valószínűleg már rég nem lennék itt.
Ja, és fényképeztem egy kövirózsát.  Ennyi.