2017. június 18., vasárnap

Esős napok



Mihelyst elindulok a kutyával sétálni, elered az eső.  Tegnap délután is alaposan eláztunk, pedig Picikének nem kellene elázni, mert pár napja bolhairtóztam le.  Ez a cseppentős fajta nem szereti a vizet.
A tegnapi nap amúgy is fárasztó volt, mint mindig, amikor jön az öcsém.  Igaz, ez csak egy hónapban egyszer van, elég is ebből ennyi.  Ősz óta van rendes állása, pedig senki sem hitte volna, hogy valamikor is kilábal a közmunkás létből.  Igaz, hogy biztattam, bátorítottam, de valójában még én sem gondoltam komolyan, hogy sikerül neki, de amúgy örülök, hogy normális állása van.  Abból a mély gödörből, amiben volt, csak keveseknek sikerül kimászni.

2017. június 12., hétfő

Nyuszika





Nyuszika vígan él az udvaron, már egy éve.  Néha szoktunk neki répát dobni, de mióta van zöld az udvaron, nem igényli olyan nagyon, kivéve, ha almát kap.  Azt szereti.  A napokban a fiam hozott egyet, elvágtam négybe.  Az első szeletet kikapta a kezemből, és elszaladt.  A másodiknál csak közel jött, de nem akarta elvenni tőlem.  Laza mozdulattal odadobtam neki, pont homlokon találtam.  Kicsit meghökkent, látszott, hogy nem ezt várta tőlem, aztán felkapta és tovább szökellt.
Szegényke, kibírta ezt a kemény telet, most meg a végén én nyírom ki, merő szeretetből.

2017. június 9., péntek

Sántikálva

  Sikeresen belerúgtam délelőtt a dohányzóasztal oldalába.  Piszkosul fájt, de később csillapodott. Megcsináltam a házimunkákat, mostam, főztem, mosogattam, majd fél kettőkor leültem Született feleségeket nézni.  A reklám alatt kimentem cigizni, újra fájni kezdett. Meg is dagadt rendesen, de csak piros.  Azt hiszem, ha eltört volna, akkor már kékülne.  A legnagyobb baj, hogy a film után, három óra, fél négy körül van a kutyasétáltatás. Picikének hiába mondom, hogy most nem tudok menni, semmi együttérzés nincs benne.  Ráadásul a bérházak mögötti elvadult kiskertben pocok hűsölt, Picikéből kitört a vadászösztön, és a pórázból kibújva eltűnt a dzsumbujban.  Be sem tudtam menni utána, vártam, majd csak elfárad. Igaz, hogy megugrasztotta a pockot, de elkapni nem tudta, csak rohangált a gazban, egyre jobban hergelte magát.  A végén eluntam az ácsorgást, besántikáltam érte, nem volt könnyű menet, de nagy nehezen sikerült, a mai napot letudtuk, csak azt nem tudom, mi lesz holnap?