2014. március 31., hétfő

Kulcs

Szeretnék egyszer munka után úgy hazajönni, hogy a kulcs nincsen belül hagyva a lakásajtóban.  Tudom, hiú álom, de talán egyszer mégis csak csoda történik.

2014. március 28., péntek

Tombol a takony


Mire nagyjából sikerült kilábalnom a megfázásból, addigra kicsi fiam teljesen letaknyosodott.  Tegnap egy nagy kancsó teát főzött magának, felhasználva szinte az összes cukromat, és közölte, annyira folyik az orra, hogy attól tart,ő most ki fog száradni.  És nem viccelt!  Hoztam neki egy kétliteres üdítőt, nehogy már kiszáradjon legszebb virágkorában, mondjuk ezek a színezett-cukrozott vacakok nem a legjobb orvosság, de mindig van itthon egy palackkal, mert akkor is ezt issza, ha éppen nem áll a kiszáradás szélén. Aztán mára már jobban lett, látni ugyan nem látszik rajta, de ha ezt mondja, akkor biztos úgy is van.

2014. március 24., hétfő

A falimatrica


Tegnap bóklásztam egy kicsit a piacon.  Van egy hely, ahol mindent kétszáz forintért árulnak.  A nagyja bóli, de ki lehet fogni jó dolgokat is.  A fali matricák például nagyon jók, ráadásul most még volt is választék.  Kinéztem egy ágas-bogas tavasztündérest, és boldogan vittem haza a szerzeményt.  Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert ahogy kezdtem lehúzni a matricát, a kiszabadult ágacskák lifegtek a levegőben, majd ahogy  szaporodtak, kezdtek összeragadni. Egyre jobban, és én egyre dühösebben szaggattam, megemlegetve azt a tavasztündéres ágas-bogas jó édes anyukáját is annak, aki ezt a szarságot kitalálta.  Közben eszembe jutott, hogy ha felülről lefelé kezdtem volna lehúzni a matricát, akkor csak végig kellett volna görgetni a falon.  Késő bánat, az ágak egyre jobban gubancolódtak, ha szétszedtem egyet, összetapadt kettő. Már úgy volt, hogy összetépem és dobom ki a francba, de akkor meg örökre megbántam volna, hogy hagytam hogy kifogjon rajtam.  Nehéz küzdelmek árán került fel az ágas bogas fácska a falra, a tündérek már valamivel könnyebb cucc volt, aztán még a levélkék meg a zöld káposztalepkék, és ha egy kicsit gyűrött is lett a matrica, meg én is, de megcsináltam!  Hurrá, éljenek a tavasztündérek meg a zöld káposztalepkék!

2014. március 16., vasárnap

Kókusztekercs


Olyan egyszerű, nem tudom, eddig miért nem fogtam hozzá.

A  recept:
Hozzávalók:

30 dkg keksz darálva
10 dkg vaj
25 dkg porcukor
10 dkg kókuszreszelék
2 evőkanál kakaópor
tej
2 kanál rumaroma
3-4 evőkanál kávé

Elkészítése:
A darált kekszet 10 dkg cukorral, kakaóporral, rumaromával, a kávéval és annyi tejjel, hogy kemény, gyúrható, formázható masszát kapjunk, jól összedolgozzuk.

A gyúródeszkán egyenletesen elterítjük a kókuszreszeléket, kinyújtjuk rajta a kekszmaszát, és rákenjük a 10 dkg vajból, 15 dkg porcukorból és 5 dkg kókuszreszelékből kikevert krémet. Feltekerjük, hűtőben tároljuk, felszeletelve tálaljuk.

 A kiskedvenc reggelre még az őzgerincformát is tisztára nyalta, jövő héten még egyszer megcsinálom.


2014. március 9., vasárnap

Kórságok

Ez a mostani influenzaszerű járvány valami kegyetlen, egy hét után most kezdek magamhoz térni, de még ez nem az igazi.  Hányingerem van, semminek nem érzem az ízét,  és az exem ma kétszer is itt volt pénzt kérni.  Ettől még a depresszió is kitört rajtam,  innen már csak a tetű meg a himlő hiányzik.