„Barika a kis húgom játéka, anyu varrta neki, mikor én még másodikba jártam. Valami régi báránybőr bundának a gallérjából varrta. Anyu nagyon szeret játékállatokat varrni, csak sohasem sikerül neki. Barika sem sikerült, már új korában roggyant volt a lába, és nem látszott rajta, hogy bárány akar lenni. De a kis húgom, a Picurka nagyon szereti. Soha nem megy sétálni Barika nélkül. Pedig Barika már csak olyan, mint egy lábtörlő. Még olyanabb. Ahogy Picurka húzza maga után az utcán, a szőrébe beleakad minden villamosjegy meg almahéj. Apu már sokszor be akarta dobni a szemétbe, Picurka azonban nem engedi. Így hát csak kiporolják, és következő vasárnap megint mennek vele sétálni. Azt szeretem a szüleimben, hogy nem kényesek. Más biztosan nem menne végig az utcán Barikával. De ők tudják, hogy Barika a gyerekük kedvenc játéka, és nem törődnek vele, ha mások azt hiszik, hogy Picurkának nincsenek rendes, pénzért vett játékai. Radó azt mondja, hogy az ilyen szülők sokat érnek.”
Valamikor tizenpár éves koromban olvastam, már alig emlékszem rá, csak azt tudom, hogy imádtam. Az egészből annyi maradt meg, hogy a család ráun egy nagy helyet elfoglaló növényre, azt hiszem, fikusz volt. Elhatározzák, hogy kiteszik az utcára, hátha elviszi valaki. Aztán eső jön, a család megsajnálja a kint ázó fikuszt, úgy döntenek, mégiscsak megtartják, lemennek érte és visszaviszik. Természetesen jövet-menet találkoznak a ház legpletykásabb lakójával, akinek zavarukban azt mondták, elvitték megsétáltatni a fikuszt
A Videán teljes egészében meg lehet nézni, habár meg sem közelíti a könyvet, viszont van benne Ullmann Mónika édi-bédi kicsi szöszi korából.
A teljes film itt nézhető meg:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése