Decemberi történések

 Gyerek este elhagyta az övtáskáját.  Nem tudom, miért kell a bicikli kosarában tartani, persze hogy az első huppanónál kiesik.  Egy darabon visszament keresni, de sötét volt, nem találta. Túl nagy érték nem volt benne, csak a telefonja.  Mondjuk az eléggé tud fájni.

 Mondtam neki, ha a cég közelében esett ki, biztos leadták a portán.  Erre elkezd háborogni, mert miért adták volna le a portán?  Megtalálták, elvitték és kész!

Reggel felhívott, megtalálták az övtáskát, leadták a portán.

Picikét kedden orvoshoz vittem. Már hetek óta nem tud járni, csak a két első lábán csúszkál.  Eddig tartottam attól, ha egy orvos meglátja, akkor altatás lesz belőle, de egy fórumon valaki azt írta, hogy az öreg, beteg, járni nem tudó kutyáját helyrehozták.  Ezen felbátorodva felhívtam az állatorvost, időpontot kértem, még aznap délután fogadtak is bennünket.  Kapott egy Dexa injekciót,  Phen-pred tablettát meg B vitamint.  Tegnap már többször lábra állt.  Kezdhetek minden sarkot, zugot újra eltorlaszolni, hogy ne másszon be sehová, ahová beszorulhat.

Őszi szabadság

 Szeretem ezt a semmittevős hetet.  A szabadidőnek igazán csak akkor van értéke, ha kevés van belőle.
Ezen a héten nem dolgozunk, és most annyi mindent meg tudtam csinálni itthon, amire már régóta készülök.  

Lemostam a redőnyöket, rendbe tettem az íróasztalomat, egy csomó felesleges kacatot kidobtam, és örülök a szép ősznek.

Van időm egy egy hosszabb filmet is megnézni a Netflixen,   Például a Mindenség elmélete, Stephen Hawking professzor élete.  Bár kicsit rózsaszínűre van festve , de úgy látszik, most ez a divat.
A bohém rapszódia, és a Rocketman is elég konfliktusmentes,  a főszereplők rosszabbik énjét eltüntető filmek, de szeretjük őket.

Kínlódás a Duolingón

 Mióta nyugdíjas vagyok, azóta Duolingózok.  beregisztráltam, mert azt hittem, lesz majd tenger sok időm, és még azt is hittem, hogy megtanulok angolul.  Csak úgy valamennyire, minimális szinten.  Meg az is ott volt, hogy sokat olvastam arról, hogy időskori elbutulás ellen nyelveket kell tanulni.

Hát nem tudom!  Mióta angolozok, egyre hülyébbnek érzem magam!

A leckéket végigcsináltam ahányszor csak lehetett, most már csak ismétlések vannak, vagy a gyakorlás, ami valamivel könnyebb.  Legalábbis rövidebbek a mondatok.  

Idegesít az egész, nem is látom sok értelmét, se hasznát, de kényszert érzek rá, hogy folytassam.  Négy éve már, hogy szinte kihagyás nélkül gyötröm magam.  Persze vannak napok, amikor alig-alig hibázok, és vannak olyanok, mint a mai, hogy nem tudok odafigyelni, kínaiul van az egész, és akkor még a bé betűm is eltűnt, és a rendszer hibának vette.  Amúgy többször előfordult, hogy a Duolingón eltűnt a bé betűm, aztán meg volt.  Szerintem ez az oldal bé betűket eszik! 

Kocka család

A fiam kikiabál a szobájából:

- Anya, te most sütsz valamit?

- Nem, miért?

- A picsába!  Akkor nyilván leégett a videókártyám!

Az én kis kertem

Szeretem én ezt a lakást, amiben élek. Talán lehetne valamivel nagyobb, és legalább egy erkély, az nagyon jó lenne. 

Főleg tavasszal, nyár elején érzem a hiányát, amikor elkezdenek nyílni a virágok.  A Pinteresten órákig el tudom nézni a szebbnél szebb kerteket, és azon kapom magam, hogy kertes házról álmodozom. Vagy erkélyről. 

Az idén a bezártság miatt még jobban hiányzott a természet közelsége.  Aztán vettem egy virágládát, beültettem két tő vinkával, meg két tő valami gezemicével, két tő petúniát is ültettem cserépbe. Aztán kitettem a hátsó bejáratnál a tároló ablakába. Ez lett az én kis virágos kertem.  Bár volt olyan szomszéd, aki megjegyezte, miért nem költözik kertes házba, aki virágot akar?  Túltettem magam rajta. ha bántja a szemét, az az ő baja.  Az én szememet gyönyörködteti.

Elmentek a gólyák

Néhány háznyira tőlünk van egy gólyafészek.  Amikor a fiókák elkezdenek nőni, az öregek ide a szemközti ház tetejére szállnak pihenni.  Reggel fél ötkor már a kelepelésükre ébredtem nem egyszer, de a szomszédasszonyom szerint már hajnal háromkor elkezdik.

Néhányszor a fenébe kívántam őket, ma meg már nem hallottam semmit. Elmentem megnézni a fészket, üres volt.

Még csak augusztus harmadika van. Túl hamar mentek el. Hiányoznak.

Egy rosszul sikerült kép maradt utánuk:

Visszavárlak benneteket!

U.I. mint később kiderült, a gólyák itt voltak még, csak a szemközti ház tetejére már nem ülnek ki kelepelni.

Kávészünet

Tizenegy óra, kifőtt a kávé.  Hárman vagyunk, meg a főnök,  a székeket olyan messzire húzzuk egymástól, amennyire csak lehet.  A fiatal munkatársnőnk a telefonját nyomkodja, az idősebb  a kávéját kavargatja.  A főnök az asztalnál a papírjait rendezgeti.
Csöndben vagyunk, csak a rádió szól.  Mostanában idegesítenek ezek az ezer éves retró slágerek.  Két szám közt a műsorvezető nő kellemes hangja csendül fel:
- Ugye nektek is nagyon hiányoznak már a koncertek és a színházak.... ?
Folytatta még de azt már nem hallottam.  Elmélázva kavargattam a kávémat, és azon merengtem, mikor is voltam én utoljára koncerten vagy színházban.
Tűnődéseimben a főnök zavart meg.
- Valami baj van?  Olyan bánatosan  nézed azt a kávéscsészét.
- Nem, dehogy!  Csak azon merengtem, mennyire hiányoznak nekem a koncertek és a színházak? - és a rádió felé intettem.

A két munkatársnő, akik az előző pillanatban még látszólag itt sem voltak, most hirtelen egyszerre nevettek fel.
Mi kétkezi munkások nem vagyunk valami színházba járós népek.  Koncertekre sem igen megyünk. 
2013 augusztusában voltam utoljára egy nyári szabadtéri színházban.  Nekem inkább az utazások hiányoznak.

A héten már feloldották a kijárási korlátozást vidéken, szép lassan újra indul az élet.  Talán egyszer az utazási irodák is működésbe lépnek.

Karantén

Lassan visszatérnek az emberek az utcákra.
Eddig tartott a türelem, na meg az idő is jó.  Mindenki menni szeretne, mindegy, hogy hová, csak ki a szabadba.
Végül is, teljes bezártságban nem lehet élni.  Ritkábban járok boltba,  a fagyó meg van pakolva rendesen, van mihez nyúlni.  De amikor munka van, akkor menni kell.  A főnök kiállította a papírokat, de lassan egyedül csak én megyek.
 Az egyik munkatársnőnknek van valami krónikus betegsége, ő otthon maradt.  A másik azért nem jött a héten, mert lett egy koronavírusos beteg a házukban. Két környékbeli asszony van még, meg a főnök családja is aktiválta magát, ráérnek, nem kell most dolgozniuk.  Ezt most nem is munkának kell felfogni, hanem kirándulásnak.
Ezen kívül ott van még a kutyasétáltatás, kora reggel, meg délután.  Régen nyűg volt, most jól esik egy kis séta.  Nagyon lassú séta. Ez  az út nekem egyedül öt-hat perc lenne, Picikével 15-20 perc, amíg megkerüljük a háztömböt.
Amúgy ez a karantén túl nagy változást nem hozott az életembe. Azelőtt se jártam el szórakozni, vagy társaságba, feltalálom magam itthon a számítógép vagy a tévé előtt.
Habár azt hiszem, az egynapos kirándulásokról az idén le kell mondanom.  Na, az hiányozni fog!

Lelassult város

Furcsa ez a csend!  A város kihalt, néha egy-egy autó elsuhan az ablakom előtt, de amúgy szinte semmi mozgás. Tegnap reggel dolgozni mentem, a máskor zsúfolt buszmegálló üres volt, a kisbolt előtt sem kávézgattak a munkába indulók. A túloldali pékségből frissen sülő kenyér illata szállt.  Máskor ezt is elnyomta az autók füstje.

Az országúton sem volt túl nagy forgalom, inkább csak áruszállító kocsik jártak.
Ami leginkább feltűnt, hogy egyetlen gyerek sem mászkál az utcákon,  mondtam is a szomszédasszonyomnak, milyen fegyelmezett város vagyunk.  Jót nevetett, aztán elmesélte, hogy igazából sok gyerek volt a játszótereken, de a rendőrök hazazavarták őket, azóta nyugiban vannak.

Minden a vírusról szól, hírportálok, rádió, tévé.  Tegnap munka közben mi sem tudtunk másról beszélni, este meg a Fókuszban volt egy riport, hogy ne olvassunk olyan sokat a vírusról, ne beszélgessünk egész nap a vírusról, tereljük el a figyelmünket.

Mégis hogy, ha a vízcsapból is ez folyik?

A.J. és a királynő

Éppen befejeztem a Narancs az új fekete utolsó évadát, a Grace és Frankie új évada meg még nem jött ki, ezért keresgéltem a Netflixen valami nézni valót.  Természetesen a legújabb sorozatok vannak előtérben, az A.J. és a királynő január 10-én jelent meg.  Túl sokat nem vártam tőle, valami kis idétlen gyerekfilmnek gondoltam a borítókép és a korhatár besorolás (13) miatt.  Aztán úgy döntöttem, adok neki egy esélyt, ha nem tetszik, nem nézem.
Kábé négy nap alatt zavartam le a tíz, egyenként ötven perces részt.



Robert "Ruby Red" a transzvesztita előadóművész egy nyakigláb fekete óriáscsecsemő, teli optimizmussal.  A. J. egy tízéves kis csavargó utcagyerek,  mini felnőtt, teli keserűséggel. Ami közös bennük, hogy mindkettőjüket elhagyták, eldobták, életük romokban hever.
Robert éppen turnéra indul a déli államokba, A.J. pedig elbújik a lakóautóban, mert szeretne eljutni Texasba, sosem látott nagyapjához.  Döcögve indul kettejük barátsága,  közben egy elfuserált szélhámos páros is üldözi őket.
Vígjáték a legjobb fajtából.  Nincsenek elcsépelt klisék, fingós böfögős alpári poénok, a transzvesztita környezet ellenére sem.  Mindamellett megható jelenetek is akadnak jócskán.
Nagyon megszerettem ezt a sorozatot, nem tudom, lesz - e második évad,  jó lenne, szívesen megnézném.

Főbb szerepekben: RuPaul, Izzy G.  Tia Carrere