Karantén

Lassan visszatérnek az emberek az utcákra.
Eddig tartott a türelem, na meg az idő is jó.  Mindenki menni szeretne, mindegy, hogy hová, csak ki a szabadba.
Végül is, teljes bezártságban nem lehet élni.  Ritkábban járok boltba,  a fagyó meg van pakolva rendesen, van mihez nyúlni.  De amikor munka van, akkor menni kell.  A főnök kiállította a papírokat, de lassan egyedül csak én megyek.
 Az egyik munkatársnőnknek van valami krónikus betegsége, ő otthon maradt.  A másik azért nem jött a héten, mert lett egy koronavírusos beteg a házukban. Két környékbeli asszony van még, meg a főnök családja is aktiválta magát, ráérnek, nem kell most dolgozniuk.  Ezt most nem is munkának kell felfogni, hanem kirándulásnak.
Ezen kívül ott van még a kutyasétáltatás, kora reggel, meg délután.  Régen nyűg volt, most jól esik egy kis séta.  Nagyon lassú séta. Ez  az út nekem egyedül öt-hat perc lenne, Picikével 15-20 perc, amíg megkerüljük a háztömböt.
Amúgy ez a karantén túl nagy változást nem hozott az életembe. Azelőtt se jártam el szórakozni, vagy társaságba, feltalálom magam itthon a számítógép vagy a tévé előtt.
Habár azt hiszem, az egynapos kirándulásokról az idén le kell mondanom.  Na, az hiányozni fog!