2017. november 4., szombat

Zavar az időben


Lement a paprikaszezon, egyre kevesebb a munkánk, már csak heti egy-két napot kell menni.   Azóta reggelente, ébredéskor hosszasan el kell gondolkodnom, milyen nap is van ma?   Aztán eszembe jut, később megint csak elfelejtem.  ebből aztán adódnak kínos helyzetek. 
A zöldségesben a boltosnő nemrég ment nyugdíjba, de visszahívták.  Mondta is, hogy csak hétköznapra vállalta, a hétvége a családé.  Tegnap meglepve láttam, hogy dolgozik, rá is kérdeztem: Nem azt mondtad, hogy szombaton az Atyaistennek sem dolgozol?
- Ja, így is van, de ma péntek van......
Ráadásul többen voltak az üzletben, nyilvánosan égtem, mint a rongy.   Hát így jártam, és azóta is kavarom a napokat.  Úgy látszik, a minden napos dolgozásnak is vannak előnyei.
A múltkorában fel is hívtak a régi munkahelyemről, alakult egy nyugdíjas szövetkezet, visszavennék a régi dolgozókat.  Persze, hogy nem csaptam le a remek lehetőségre, kell a fenének a minden napi robot, nyolc tíz, vagy a fene tudja hány órában.  Igaz, ez jóval több pénz lenne, de valahogy mégsem vágyom vissza.  Azon kívül a ház takarítását sem tudnám normálisan megcsinálni, munka után fáradtan ki a fenének lenne kedve.