Lement a paprikaszezon, egyre kevesebb a munkánk, már csak heti egy-két napot kell menni. Azóta reggelente, ébredéskor hosszasan el kell gondolkodnom, milyen nap is van ma? Aztán eszembe jut, később megint csak elfelejtem. ebből aztán adódnak kínos helyzetek.
A zöldségesben a boltosnő nemrég ment nyugdíjba, de visszahívták. Mondta is, hogy csak hétköznapra vállalta, a hétvége a családé. Tegnap meglepve láttam, hogy dolgozik, rá is kérdeztem: Nem azt mondtad, hogy szombaton az Atyaistennek sem dolgozol?
- Ja, így is van, de ma péntek van......
Ráadásul többen voltak az üzletben, nyilvánosan égtem, mint a rongy. Hát így jártam, és azóta is kavarom a napokat. Úgy látszik, a minden napos dolgozásnak is vannak előnyei.
A múltkorában fel is hívtak a régi munkahelyemről, alakult egy nyugdíjas szövetkezet, visszavennék a régi dolgozókat. Persze, hogy nem csaptam le a remek lehetőségre, kell a fenének a minden napi robot, nyolc tíz, vagy a fene tudja hány órában. Igaz, ez jóval több pénz lenne, de valahogy mégsem vágyom vissza. Azon kívül a ház takarítását sem tudnám normálisan megcsinálni, munka után fáradtan ki a fenének lenne kedve.
