Siker!

Nagy kő esett le a szívemről, amikor tegnap délután elszállították a lomkupacot. Mégis csak vittem valamire, ezt bizonyítja, hogy még a postás is bejelölt a fészbukon.

Egy nyugdíjas karriert csinál

Még nem igazán tudom, mit vettem a nyakamba, amikor elvállaltam a lépcsőház takarítását, Hivatalosan csak november elsejétől, de voltunk Andival, az elődömmel a házkezelőségen, azt mondták, ha meg tudunk egyezni, akkor már is átvehetem. Na, én úgy gondoltam, hogy ez milyen jó, még van egy pár hetem, hogy lelkileg is ráhangolódjak a munkára, erre jön Andi hétfő reggel, hogy volna e kedvem máris nekiugrani a lépcsőháznak, mert  éjszakás volt, nagyon fáradt, képtelen még erre is. Átadta a tisztítószeres bungi kulcsát meg háromnegyed havi  pénzt, szóval én vagyok most a halljakend a házban.  Első ténykedésem az volt - lomtalanítás után egy nappal -, hogy kihordattam a lakókkal az udvar közepére a lomot, aztán bementem, közöltem, hogy nem tudtuk, konkrétan melyik nap van a lomtalanítás, de megígérték, hogy a jövő héten elviszik. Felírták a telefonszámomat, most várom, hogy hívjanak, közben  a lomkupac fogyogat, néha jönnek jó emberek , turkálnak, guberálnak, szétszórnak minden szétszórhatót, én meg imádkozok, hogy minél előbb vigyék már el, mielőtt a lakók haragja véget vet ígéretes karrieremnek.