Év végi pihenő

Január óta várom az év végi szabadságolást.  Az utolsó hétre tartalékolgatok néhány napot, meg van a ledolgozás... ráadásul most másodika csütörtökre esik, ezért időbe szóltam, hogy akkor kiveszek még két napot az év elején, és csak hatodikától, hétfőtől dolgozok.  Aztán eszembe jutott, hogy rövid lesz így a hónap, feliratkoztam szombatra túlórázni.  Szombaton eszembe jutott, hogy kevés az az egy túlóra, kellene még egy, majd pihenek utána.  Szóltam a csopveznek, hogy hétfőn is bejönnék.  Rendben is volt, de aztán kiderült, hogy a hétfő nem lesz túlóra, sztornózzák a szabadságot, majd kiadják máskor.
- Vasárnap azért bejöhetsz. - mondta Edó.  Hát jó, akkor legyen vasárnap.  Aztán műszak végén odaszólt, hogy akkor hétfőn hajnal kettőre menjek.  ????
A francba, én úgy gondoltam, hogy a hétfőt cserélem le a vasárnapra, de nem akartam variálni.  Így sikerült a két heti pihenőmből három napot lecsippenteni.  Ma, a műszak végén még közölte, hogy csütörtökön is be kellene menni, azt a napot meg vegyem ki hétfőn.
Hát ennyit a két hetes pihenőről.  Megfogadtam, hogy jövőre vagy nem tartalékolok szabadságot az utolsó hétre, vagy ha igen, akkor meg közelébe sem megyek a gyárnak.

Határon túl

Mindig szerettem volna utazni, de elég ritkán adatik meg. Vagyis igen, havonta egyszer, Vásárhelyre, az öcsémhez, de ez nem az, amire vágyok.
Amikor Pestre mentünk, az sem ér, mert az egy ámokfutás volt, elindultunk a lányommal,  szinte azt sem tudtuk, hová, csak annyit tudtam, hogy beteg a fiam, haza kell hozni...

Valami igazi utazást szerettem volna, ismeretlen tájakra, ismeretlen emberek közé, nézelődni, kikapcsolódni, egyszerűen ott lenni valahol, ahol még nem voltam.
Még külföldön sem jártam soha.  Elérhetetlen álomnak tűnt. Miből is telne nekem erre?
Az élet mindig megtanít arra, hogy nem szabad kishitűnek lenni.Egyszer csak adódik egy lehetőség.... például Szabadka. 
Sokan járnak innen a déli országrészben a szabadkai piacra, régen meg nagyon menő dolog volt jugóba járni .  Hozták a farmernadrágot, Fa és Atlantic szappant, mindenféle csuda dolgot, amit nálunk akkoriban még nem lehetett kapni.  Később a suhogós selyem joggingokat, rizses csokit, piákat....
Ma már nem olyan nagy durranás, itt is van már minden, és ott sem olcsóbb semmi. De azért rengetegen kerekednek fel hétvégeken, hogy shoppingoljanak egy kicsit odaát.
Például a váltó műszak is kijár.  Bérelnek egy buszt, összeszednek 40-50 embert és kimennek 1200-1500 forintból.  És én ilyenkor rendszerint felsóhajtottam: de jó nekik!
Aztán egyik munkatársnőnk szeretett volna kimenni velük, de nem volt hely.  Mérgében megvilágosodott:  ilyet mi is tudnánk szervezni!  Nem kell hozzá, csak egy busz sofőrrel, meg annyi ember, amennyi megtölti a buszt.

Na hát kigondolni könnyű, megszervezni nem annyira.  Jelentkeztek, aztán lemondták.  Aztán megint jelentkeztek néhányan, megint lemondták kétszer annyian..  Aztán mégis csak eljött ez a nap is, és két óra hosszat tartó buszozás után átléptük a határt Tompánál.  Aztán két óra hosszat tartó várakozás után beengedtek bennünket Szerbiába.
Másnak talán nem nagy kaland, de én életemben most voltam először külföldön, és imádtam minden pillanatát. A piacot, az utazást, még a várakozást is. Na meg a dolgok tanulságát, hogy semmi sem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik.

Fizetésnap

Jobb helyeken nem is jegyzik, nálunk, csóró melósoknál nagy esemény ez.  Munka után első a pénzkiadó automata, utána befizetjük a csekkeket, és ha marad még valami, akkor bevásárlás.
Igen, de ma hajnal kettőtől fél tizenegyig dolgoztam.  Még nem volt a pénz a számlán, így hát hazajöttem, elvittem a kutyát egy rövid egészségügyi sétára, utána főztem szilvás gombócot, majd lefeküdtem aludni.
Az exem már tegnap eljött szólni, hogy kellene neki kölcsön egy kis mani, ami nem meglepő, mert minden fizetéskor megjelenik, csak az a bosszantó, hogy hamarébb megérkezik, mint a pénz a számlámra.
Ahogy ma is.  Éppen aludtam, nem is kopogott sokáig, de a kutya ugatott, felébredtem. Kicsit még pihentem, aztán felkeltem, hogy kimenjek rágyújtani.  Exuram abban a pillanatban ott volt, kénytelen voltam elslattyogni a bankhoz.
Ilyenkor megy fel bennem a pumpa, mert ha valaki tudja, mi a csóróság,  az én vagyok, de amikor ki vagyok nyúlva a fáradtságtól, akkor szeretném felrúgni úgy, hogy zúgva szálljon, mint a győzedelmi zászló.  Nem mintha nem adná meg, de elegem van abból, hogy mindenkin nekem kell segíteni, holott én is igen csak cefetül állok.  Ha a fiam nem lakna itthon, már  rég éhen pusztultam volna.  Igaz, ő is ott Pesten, az albérletben.
Fél fizetésem a banké, a maradékból kifizetem a rezsit.  Amit a gyerek hazaad, abból meg próbálunk megélni.  Na meg ott az öcsém, akit egy hónapban egyszer, fizetés után meglátogatok, viszek egy kis túlélő csomagot, ott hagyok egy-két ezer forintot, amivel nincs igazán kisegítve, de legalább jó embernek érezhetem magamat....

Minden jó,

ha a vége jó.  Ma mégsem kellett éjfélig bennmaradni, és már csak egy nap, aztán pihi.  Szombaton meg kezdődik elölről az egész, eladtam a bőrömet, bevállaltam egy túlórát.  Pihenni is jó lenne, de a pénz is kell, a főnyeremény egyelőre még várat magára.

Munka ezerrel

Az ünnep a mi cégünknél azt jelenti, kétszer annyit kell dolgozni, mint egyébként, mert a kieső napot be kell hozni. Már előre utáltam ezt a hetet, de most még jobban. Már vasárnap elkezdtük a munkát, hét közben is túlórázunk, és még csak eztán jön a java. A csütörtök egy pokol lesz, a pénteki szállítást is meg kell csinálni, alapanyag nem maradhat, mindent fel kell dolgozni vagy lefagyasztani.  Valószínűleg délelőtt tízre megyünk, és nagyon remélem, hogy nem hajnalig tart a műszak, mert ha igen, még erős felindultságomban feljelentem őket a munkaügyi felügyeletnél.
Megérdemelné ez a cég, ilyen embernyúzó hely nagydarab környéken sincs.

Szép új világ

Gyötör a nátha, a tévében időjárás jelentés, holnapra hideget mondanak. 
Még jó, hogy az öcsémnek van egy kis tüzelője.  Nem sok, pár kanna szén, néhány zsák fa, de a semminél több.

Vasárnap vittem neki egy kis túlélő csomagot, ahogy minden hónapban egyszer, fizetés után.  Lejárt a jövedelempótló járadéka még augusztusban, azóta nem kap semmit.  Igaz, már leadta az orvosi igazolásokat arról, hogy munkaképtelen volt, egyszer csak elintéződik... addig meg...  ha többet tudnék segíteni rajta, megtenném, de ennyi telik tőlem: néhány konzerv, egy rúd párizsi, egy üveg kacsazsír, májas, ..pár ezer forint, amivel nem sokra megy, de a semminél több.
Mindig sütök neki kenyérlángost, azt szereti.  Igaz, az az ő lisztjéből van, uniós segélyként kapta, cseszheti is, úgy ahogy van. Villany nincs, az öreg gáztűzhelyt már régen kidobta, használhatatlan volt.  Sokra megy a liszttel, meg a száraz tésztával.  Pár konzervvel jobban járna, de kinek is jutna ez az eszébe, hogy vannak emberek ennyire lent, a béka feneke alatt, akiknek még főzési lehetőségük sincs. És az is vicces látvány lehetett, ahogy a munkaügyi központ kiközvetítette dolgozni akkor, amikor még járókerettel közlekedett.  Kíváncsi lettem volna, milyen képet vágtak, amikor az öcsém becsoszogott a trabival. 
Nem voltunk gazdagok a régi rendszerben sem, kis fizetésű, egyszerű emberek vagyunk, de azért valahogy mégis csak megvoltunk,  Soha nem hittük volna, hogy egyszer ilyen világban fogunk élni..
Nem tudom, érdemes még hinni bármiben is?

A szabadság vége

  Annyira jó volt itthon egy hétig!  Igaz, felét sem csináltam meg annak, amit elterveztem, de legalább kipihentem magamat, tévéztem, neteztem, sétáltam jókat Picikével, és az előszobát is kifestettem.
Reggel négykor ébredtem, és első gondolatom az volt, hogy holnap reggel már  már nem szorgalomból, hanem muszájból kelek korán.
Azért nem mindegy.

Hétköznap

Ahhoz képest, hogy kirázott a hideg arra a gondolatra, hogy vége a szabimnak, elég jól kezdődött a hét.Szerencsére szét voltunk szórva, nem kellett egy rakáson, mások ezerszer hallott lemezeit hallgatni. Igazából nem is annyira a munkával van bajom, inkább a munkatársakkal. Amikor egész nap össze van zárva húsz nő egy kisebb helyiségben, az valami szörnyű. Különböző korosztályok, különböző természetek, különböző világok.... nem könnyű elviselni egymást.
Na és még ott a csoportvezetőnk, akitől mindenki retteg. Amúgy tud ő jó fej is lenni, ha úgy ébred, de nem ébred úgy. Egyre inkább nem, mert a mentora, a műszakvezető asszony nyugdíjba megy augusztus végén, őt meg fentről sem nagyon szeretik. Nehéz természet, viszont eredményes, mert kihozza belőlünk a maximumot, ha akarjuk, ha nem.
 Most éppen anyagilag is, mert a nyugdíjas búcsúztatóra fejenként egy ezrest variált ki belőlünk, pedig csak egy ötszázast akartunk beadni. Mi vagyunk húszan, meg még van három üzem, azok persze nem adtak be annyit, igazuk is van.
Kíváncsi vagyok, mi a jó fenét vesznek neki ennyi pénzből?

Még mindig hőguta

Betettem egy kétliteres, vízzel teli petpalackot a mélyhűtőbe, és este, amikor már kopogósra fagyott, magam mellé vettem az ágyba. Elértem, hogy az egyik oldalam fagyott, a másik meg lángolt, a lecsapódó párától meg minden vizes lett.
 Már nem csak az ablakok vannak nyitva éjszaka, hanem a bejárati ajtó is. Bízok Picikébe, talán csak jelzi, ha valaki betéved.  Eddig ugyan még a levegő sem, csak a meleg aszfalt bűze, ami bejön, esetleg hajnal felé hűvösödik egy kicsit. Korán keltem minden nap, hat óra felé már vittem kutyit sétálni, olyankor legalább kint kellemes az idő. Közben néha elsuhan előttem a gondolat, ma van a szabadságom utolsó napja, és én igazából nem is igen csináltam semmit, csak szenvedtem. Kedd kivételével, amikor is volt napfény, víz, Hawaii, este meg színház, úgy, ahogy kell egy tökéletes nyaraláshoz.
Állítólag ma este jön az enyhülést hozó eső, vihar, akármi.... csak már itt lenne!

Kőrös-torok

Minden évben lemegyünk egy napot a Kőrös-torokra, de ez abból áll, hogy ülök a parton, fényképezgetek, aztán megunom, és tovább ülök a parton.  A lányom rábeszél, hogy menjek bele a vízbe, én bemegyek kábé térdig, állok ott egy kicsit, aztán visszamegyek a partra. 
Tegnap ebben az irgalmatlan kánikulában kivételesen feltaláltam magam a vízben. A Tisza a part közelében szinte langyos volt, elterültem a homokos sekélyesben, és vártam a hullámot, amit a kis motoros csónakok keltettek.

Aztán este váratlanul színházba mentem. Kishörcsög munkatársnő párja nem ért rá, felhívtak, hogy mennék-e helyette. Naná!  A Bál a Savoyban volt, olyan nagyon nem szeretem az operettet, de ez  így élőben nagyon jó volt.

A múltkor még unalmasnak találtam az életet, mert sokszor az is, de időnként a jó dolgok elkezdik egymásnak adni a kilincset, és akkor nincs megállás!
Azért el tudnám képzelni így az életemet.

Hőguta és unalom

Hajnalban még igazán kellemes, hűvös volt a levegő. Átszellőztettem a lakást, elvittem Picikét sétálni, mire a piacra elindultam, már kezdett meleg lenni.
A jövő héten végig szabadságon leszek, de még nem tudom, mit is kezdek magammal.  Ebben a hőségben még a kutyasétáltatás is nehezemre esik, pedig tulajdonképpen ez az egyetlen programom, na meg a mosás-főzés-takarítás.
 Már fényképezgetni sincs kedvem, elhagyott az ihlet, minden unalmasnak tűnik, a Kurca part minden bokra le van már fotózva, máshová meg nem járok, csak boltba, piacra meg dolgozni. Nagyvilági élet, mondhatom.
Valahol azt olvastam, hogy egy vérbeli fotósnak ki sem kell otthonról mozdulnia, mert a kiömlött tejben is meglátja a témát, na, ez nem én vagyok, de régebben azért voltak elfogadható képeim, most meg szinte semmi.
Nézek ki a fejemből, de minden érdektelennek tűnik,  erős a fény, izzik a levegő, lenne már vége a kánikulának!

Picike és a plüsskutya

Elkésve

Elviselhetetlen volt a tegnapi meleg. A gyárban még csak oké, mert hűtenek ránk, de az utcán...
Nem is főztem, vittem ebédet, és megpróbáltam kibírni hazáig ájulás nélkül.

Este sikerült elszundítani, de éjfélkor gyerekem megéhezett, felébredtem arra, hogy motoszkál a konyhában. Innentől alvás semmi, reggel fél négyre kellett menni, kettő húszkor megszólal az ébresztő, és csak forogtam az ágyban. A levegő nem mozdult. Odakint egy bagolyfióka visítozott, majd egy óra körül, ahogy feltámadt a szél, abbahagyta. Azon gondolkoztam, hogy az ágak hullámzása ringatta-e el, vagy egy ideges környékbeli csapta fejbe egy husánggal. Akár hogy is, csend lett. Bekapcsoltam a tévét, és sikerült elaludni. Egészen három óráig. A gyerek ébresztője riasztott fel, az enyémet elfelejtettem bekapcsolni. Nem is bántam olyan nagyon, egyszer velem is előfordulhat.

Ma már elviselhető a klíma, ahogy hazajöttem, rögtön kinyitottam az összes ablakot. Az egyik párkányon találtam egy kis fehér plüsskutyát, rózsaszín szalaggal a nyakában.
Csak tudnám, ki tehette oda?

Este van

Végre itthon, egyedül! Az éjszaka kellemesen hűvös, Picikét megsétáltattam, aztán nyugodtan leülhettem a gép elé, leklikkelni a reklámokat. Gyerek éjszakás, nem kell könyörögni a zsinórért. Tegnap nem dolgozott, este, ahogy hazaértem, még játszott valami online játékot. Kimentem a lépcsőházba elszívni egy cigit, Misi szomszéd is kint volt. Beszéltünk pár szót, megemlítettem, hogy éppen az internet zsinórjára várok. Misi szomszéd rögtön tudta a tutit: Wifi a megoldás! Náluk is az van, és azóta szent a béke. Lehet, hogy igaza van, érdemes lenne utána járni.
Este, ahogy hazafelé jöttem, éppen fújták a fákat valami permettel, levéltetű ellen. Nem mintha használna, mert ronda tetves a fák jó része, viszont az ablakokat alaposan belocsolták azzal a büdös, ragacsos vacakkal. Tavaly éppen aludtam, amikor permeteztek, az ablak nyitva,  a nyakam közé kaptam az egész malajt,  az éjszaka kellős közepén kezdhettem csutakolni magam, viszont én legalább nem lettem levéltetűs.

Vissza a valóságba

Hajnalban felébredtem, és az első gondolatom az volt, hogy ma van a szabadságom utolsó napja, holnap ilyenkor már dolgozok. Reggel fél négykor már a jeges pokolban várom a műszak végét.
Igazából teljesen el is felejtettem a gyárat ez alatt a pár nap alatt - erre gondoltam tegnap délután kutyasétáltatás közben, amikor  Kíváncsi munkatársnőbe botlottam. Gyorsan elhadarta a napi sérelmeit, én meg siettem elköszönni, elég lesz nekem holnap egész nap a problémáit hallgatni.
Egyébként a lekvárom elég hígacska lett, én azt hittem, ez még az üvegben majd sűrűsödik, de úgy látszik, mégsem.
Nem baj, így is elfogy.

Baracklekvár

Emlékszem, néhány éve a lányom felhívott, hogy főzött egy üveg málnalekvárt. Én akkor kinevettem, ki az a hülye, aki egy üveg lekvárt főz ? Ráadásul elejtette, amikor bevitte a szobába megmutatni a férjének, tehát nem lett egyetlen üveg lekvárja sem.  Egyszer aztán megkérdeztem Háziasszony munkatársnőt, főzött-e már pár üveg lekvárt?
- Naná, még egyet is! - jött a válasz.
Akkor pedig biztosan szoktak kevés lekvárt főzni, mert Háziasszony mindenben szuper, mesterszakács, mestercukrász, amihez nyúl, az arannyá válik, amit ő mond, az szentírás, amit ő tesz, az etalon.
Szóval, elkezdte piszkálni a fantáziámat ez a dolog, de ennél tovább nem is jutottam, mostanáig.
Tegnap este aztán becsöngetett a szomszéd néni, megkérdezte, volna e pár dunsztos üvegem fölösleges, mert elszámolta magát, és az övé kevés lett. Természetesen volt, össze is szedtem neki a nagyokat mindet, három kicsit tartottam meg, ha valamire kellene....
Már a kádban voltam, amikor csöngettek. Gyerek nyitott ajtót, aztán bekiabált, hogy kaptunk egy csomó barackot. Volt vagy három kilónyi, a néninek valahol van egy kis kertje, ott termett.
A barack nem volt jó ízű, na de lekvárnak lehet, hogy jó lenne, itt az ideje kipróbálni.
Rákerestem a neten, hogy is megy az ilyesmi, aztán forráztam, hámoztam, összenyomkodtam, lehaboztam, kavargattam. Közben gyanús volt, hogy kevés az a három kis üveg, ezért kiöntöttem a lenmagot zacskóba, aztán még a szomszédasszonytól is kértem egy jó nagy dunsztost. Két órás főzés után kezdett sűrűsödni a massza, és ahogy főtt, egyre kevesebb lett. A végén két kis üveget sikerült megtölteni. Ezért dolgoztam fél napot! Gyerek nem értette, mi bajom van.
- Tudod mennyibe kerülne ez a két üveg a Tescóban?
Hát ez igaz, az ízéről nem is beszélve, ég és föld a különbség a bolti, meg e közt. Piszkálja is a fantáziámat, legszívesebben kivenném a dunsztból, és megenném az egészet.
Azért remélem, kibírom, és legalább pár hetet megér felbontás nélkül, mégis csak ez életem első lekvárja.

Kép innen:http://www.stahl.hu/hu/recept/desszert/Vanilias_baracklekvar

Szombat volt és 13.

Csak annyit tudtam, hogy szombat van, és fél kilenc. Ilyen sokáig régen nem aludtam már, csúszásba is kerültem az idővel, de bevásárlás közben azért időt szakítottam arra, hogy feladjam a lottómat. Vettem egy "Kávészünet" sorsjegyet is, amin nyertem négyszáz forintot.  Ezért kértem még két sorsjegyet, amin  nem nyertem, és ekkor még csak kezdődött a napom.

Gyerek dolgozott egész nap, ezért nem volt sürgős a főzés. Hozzáfogtam takarítani, az ágyneműt meg bevágtam a mosógépbe.  Nem telt el fél óra, amikor hallom, hogy a víz zubog kifelé a gépből, ráadásul hideg is. Nézem a beállítást, fél órás mosást indítottam el, hideg vízzel.  Na, ez sem fordult még velem elő, de mindegy, megvártam, amíg lejár a program, aztán újra indítottam egy rendes mosást, közben szívtam a fogam az elprédált víz és mosószer miatt. Ja, és persze az egész cucc árammal működik.

Késő délután volt, amikor hozzáfogtam kenyérlángost sütni, mire jön haza a gyerekem, legyen neki finom vacsi, meg másnap megyek az öcsémhez, gondoltam, neki is viszek,  mert szereti.
Ahogy megkelt a tészta, elővettem az akciósan vásárolt sütőpapírt, -mert minek is mosogassak- és kiterítettem a sütőlemezre.  Már az gyanús volt, hogy a tésztát nem tudtam elsimítani, ragadt a papírhoz, de arra gondoltam, ha megsül, akkor majd elválik..... , na, ez az, ami nem jött be.  A tészta alja hozzá sült a papírhoz.  Legszívesebben kivágtam volna az egészet a kukába, de gondoltam, megvárom, amíg gyerekem hazaér, hátha kiderül, papírral szereti a legjobban a kenyérlángost, vagy valami ilyesmi.
Hát nem történt csoda, nem szereti a papírt az én kicsi fiam, ezért levágta az alját, ami valamit lendített a dolgon, de a legjobb, ropogós rész ment ki a szemétbe.

Hajnali ötkor felébredtem, és eszembe jutott a tegnapi elcseszett nap.Ritka, hogy ennyi szarság összejöjjön, főleg olyan dolgokból, amik rutinnak számítanak.  És akkor eszembe jutott, hogy 13.-a volt.
Hát ezért! Kezdtem megnyugodni, amikor is eljutott a tudatomig, hogy egy riasztó visít a közelben már jó ideje. Nem is tudtam tovább aludni, gyerek is készülődött munkába. Felkeltem, tettem a dolgom, a riasztó még mindig szólt. Reggel nyolc körül egy másik is bekapcsolódott, de az nem sokáig tartott.

Fél kilenckor Misi szomszéd megjegyezte, hogy ezért nagyon meg lehetne büntetni a riasztó tulajdonosát, én meg annyit mondtam rá, nyugodtan ki lehet rabolni bárkit, ennyit érnek a riasztók. Misi szomszéd, aki amúgy biztonsági őr, és ezt kritikának vette, gyorsan közölte, neki semmi köze semmihez, mindjárt indul a busza, utazik valahová.  Talán mondta is, hogy hová, de az én buszom is indult, mentem az öcsémhez, és közben a riasztót is kikapcsolta valaki, úgy délelőtt kilenc körül.

Még jó, hogy már tizennegyedike van!

Ha jön a tesó

Húúúúú, fárasztó hétvégén vagyok túl, de túl vagyok.
Jött az öcsém, ahogy ígérte.  Örültem, hogy végre kimozdul otthonról, habár tudtam, ha vendég van, akkor nekem nincs túl jó éjszakám. A rekamié elég rövid ahhoz, hogy kinyújtsam a lábaimat, egész éjjel szenvedek. A lakás kicsi, ha jön a családból valaki, az én helyemen alszik, én meg nyomorgok. Ezt még ki is lehetne bírni, ha az öcsém nem szeretne rengeteget beszélni. És nem csak nappal, éjjel is. Mivel nem tud aludni, ül a sötétben az ágy szélén, és ha megmozdulok álmomban, akkor úgy gondolja, ébren vagyok, és akkor közli, hogy nem akar zavarni, de ezt még elmondja....    Egész nap mondta, egy filmet sem tudtam megnézni, mert mondta, mondta, mondta, ....  milyen filmeket látott, kik voltak a főszereplők,  minden film ugyanarra a sablonra készült.....  én csak pihenni szerettem volna, kikapcsolódni a heti kemény robot után, leszarom a kaptafákat és sablonokat, nevetni akarok, happy endet akarok, de ezt  fölöslegesen is magyaráztam volna el.
A lányomnak persze hiába panaszkodtam, azt mondta, kibírhattam volna ezt a kis időt nyavalygás nélkül, szegény ott van egyedül, senki sincs, akihez szólhatna, legalább ilyenkor kibeszélheti magát.  Csakhogy nekem eszembe jutott a gyerekkorunk, amikor is elég ritkán voltunk együtt, de egyszer bekentem a száját Technokol Rapiddal,  pedig akkor még nem volt magányos, és én sem voltam nyűgös öregedő nő.
A fiam csak annyit mondott a panaszaimra, hogy legalább meggondolod, mikor hívod el megint.  Pedig el fogom hívni, mert akár mennyire zavaró is a rengeteg szóáradat, azok a történetek, amiket már sokszor hallottam, és mindig a múltban játszódnak, mindig csak volt, és  semmi olyan, hogy lesz, vagy szeretném, ha lenne, szóval semmi jövőkép,  -  fárasztó, na!   - de mégis csak az öcsém, és szüksége van arra, hogy időnként kimozduljon a négy fal közül, legyenek élményei.
Talán egyszer jövőképe is lesz, nagyon szeretném, ha lenne, mert nincs annál szánalmasabb, ha valaki csak a múltjában él.
 Akinek nincsenek álmai, tervei, annak nincs jövője, nem él, csak vegetál. 
Szeretném, ha az öcsém célokat látna maga előtt.

El, valamerre.....

A szemem majd le ragad, hajnali fél háromkor keltem, hogy fél négytől csirkemellet csíkozhassak a KFC- nek.  Eleinte útáltam azokat az embereket, akik éjjel alszanak vagy buliznak, aztán másnap rohhannak  csirkeburgert zabálni, de azt hiszem, nem ők a hibásak, hogy rabszolga vagyok napi tíz órában, mert én is megveszem a  más rabszolgák által gyártott félkész, vagy kész kaját, mert csak erre marad időm meg energiám.  Közben várom a csodát, egyszer majd lesz ez másként is, nem kell kimerítő munkát végeznem, azt csinálom, amit szeretek.

 Na nem sikló ernyőzni, azt nem próbálnám ki, de lefényképeztem, mert érdekesnek találtam. Szívesen fényképeznék más csodákat is, jó lenne utazgatni, világot látni, lefényképezni mindent, de most például egy jó alvás minden vágyam.

Szombati műszak

A mosogatóban szépen tornyosodik a mosatlan, de ez rajtam kívül senkit sem érdekel.
 Úgy döntök,kihagyom, örülök, hogy sikerült egy kis vacsit összeütnöm.  Elég volt a szombati műszak, ma már nincs mosogatás. Fél 11-kor kezdtünk, este fél hétig, ami azt jelenti, hogy se délelőttöm, se délutánom, de legalább nyugis volt a hét, Debella csopvez szabadságon volt
Gyerek sincs itthon, a hűtő tetején dobozban egy fél pizza, rajta cédula, megehetem, ha akarom. Ki nem állhatom a pizzát, de ezt azt hiszem, soha nem fogja megjegyezni. Vettem a Pennyben panírozott csirkemellfilét, csináltam mellé majonézes kukoricát, és ennyi.
A tévében Bruce Willis film megy,  A kód neve Merkúr, láttam már, nem rossz. Még egy kicsit szétnézek a neten, aztán fekvés. A tévé időzítőjét beállítom fél órára, annyi bőven elég az elalváshoz, akár milyen jó filmet is adnak, képtelen vagyok végig nézni. 
Jó lenne már rendesen kialudni magamat. Az az egy vasárnap kevésnek tűnik a pihenésre, de ez van.

Vasárnap

Meleg volt ma, kegyetlenül, és ez még fokozódik a jövő héten.
Szerettem volna korán kelni, hogy kenyérlángost süssek az öcsémnek, de nem sikerült. Örült volna neki, egészen rákapott, ahogy mindenki, aki megkóstolta.
Gondolkodtam rajta, hogy venni kellene neki egy botot, mert nagyon hozzászokik a járókerethez, de engem sem vet fel a pénz.  Ez közben megoldódott, mert valakitől kapott botot, visszaadta a járókeretet, ami kölcsön volt nála.  Így könnyebben tud mászkálni, amúgy a botra sincs mindig szüksége, a buszhoz már anélkül kísért ki.  Jó látni, hogy optimista, bízik abban, hogy talál munkát, tervezi, hogy átjön a jövő hónapban.
Talán egyszer csak rendeződik már az ő élete is, annyi nélkülözés után rá férne már egy jobb élet.

Szivárvány

 

Csütörtök este sikerült elcsípnem ezt a gyönyörűséget. Hétvégén feltettem a fészbukra és vártam, hogy a családom beájul tőle. Általában ők szokták lájkolni a képeimet,akár jók, akár rosszak.  Hát ez most nem jött össze. Amúgy én voltam a legjobban meglepve, ki mindenkinek tetszett (kivéve a családom). Nem számítottam rá, de egyébként is, kit érdekelnek a lájkok?  A lényeg a szivárvány, ami most már mindig itt van velem.

Rózsák

Egyszer már megfogadtam, hogy nem veszek fel telefont a földről, mert csak a baj van vele, elég macerás megtalálni a gazdáját.
Aztán mégis lehajoltam szombaton a kis bőr tokért, ami a járda mellett a virágágyásban hevert.
A  két személyes családi kupaktanács összedugta a fejét. Átnéztünk fényképeket, sms-eket, gyerek még egy üzleti hívást is fogadott, megkérte a kuncsaftot, telefonáljon később, pillanatnyilag ez a mobil az elvesztés állapotában leledzik.  Tanakodtunk még kis ideig, aztán jött a nagy ötlet:  hívjuk fel az  Anya néven szereplő személyt.
Negyed óra múlva a telefon úton volt a gazdája felé, én meg kaptam három szál rózsát.
Hát nem csodálatosak?

Zöld zöld zöld!

Csak ülnék kint a zöldben, bámulnám a vizet, a kacsákat, a felhőket, a kék eget. El tudnék így lenni még vagy egy hétig.

Beérés

Amikor a gyümölcs beérik, magától lehullik a fáról. Az egyik pillanatban még ott lóg a nektártól dagadó gyümölcs az ágon, a másik pillanatban már le is hullott - de nem azért, mert bármi is kényszerítette erre, vagy mert ő le akart ugrani. Pusztán azért hullott le, mert a fa érezte, hogy a gyümölcs már megérett, és egyszerűen elengedte.
E kártya azt jelzi számodra, hogy készen állsz megosztani belső gazdagságodat, a "nektárodat" a világgal. Mindössze csak el kell lazulnod ott, ahol éppen vagy, és hagynod kell, hogy megtörténjen. A "lehullás" - önmagad másokkal való megosztása, kreativitásod kifejeződése - sokféleképpen megnyilvánulhat: a munkádban, a kapcsolataidban, mindennapi életed során. Semmilyen különleges előkészületre vagy erőfeszítésre nincs szükség. Egyszerűen csak ez a megfelelő pillanat.

dudus.hu

Ma ezt a kártyát kaptam, egy nagyon nehéz nap után. 

Ji King

Nem mintha hinnék benne......  Senki sem hisz, de mindenki kíváncsi, hátha valami jót ígérnek az égiek, és talán még valóra is válik.
Néha igen, néha nem.
Évekkel ezelőtt az Osho Zen Tarot lapjait faggattam, mert úgy éreztem, leragadtam. A Tarot  meg is jósolta a nagy változást. Hamarosan elküldtek a munkahelyemről,  nem csak engem, sokunkat, mert  jött a válság.
Tulajdonképpen még jól is jártam, mert az új munkahelyemen többet keresek.  Igaz, hogy nehéz, fárasztó, meg egyebek, de van, és ez is valami.  Csak már jó lenne egy kicsit könnyebben élni, hátha egyszer csak jön már valami csoda.



A Ji King ezt mondja:

Tavasz, tulipánok

Hétköznapi nyavajgás

Még csak kedd van, de minden porcikám sajog.  Tegnap a kacsamájas dobozra nyomkodtam a tetejét, közel háromezer darabot, nyolc órában, természetesen kézzel.  Azóta alig tudok megfogni valamit is.  Ma a változatosság kedvéért fagyasztónál voltam, a szalag kábé térdmagasságban, erre raktuk a csirkemellet, olyan 45 fokos szögben hajolva, egész nap.  Na, akkor most a derekamnak is annyi, viszont itt kevesen voltunk, nem kellett egész nap a teljes bagázs agymenéseit hallgatni. 
 Még szerencse, hogy itt a jó idő, ma már mezítlábas papucsban voltam délután, kellett már egy kis levegő a lábaimnak, a gumicsizma igen csak meggyötörte.
Gyerek éjszakás, főzés gyorsvágtában . Bolognai spagetti, a tészta nem főtt meg teljesen, de le kellett venni, mert  öt előtt indul a busz, előtte ennie kell valamit.  Aztán összekapta magát meg a legjobb samponomat, amit a tusfürdő helyett vitt el, de úgysem fogja észre venni a különbséget..
Szerencsére volt még itthon a régi vacak fajtából, így legalább a fejemet rendbe tudtam szedni valahogy, ami a közérzetemen javít valamicskét, de amúgy meg ugyanolyan leharcolt csataló vagyok, mint hajmosás előtt.

Kutyaprotkó reklám

Séta közben egy fiatal lány azt mondta Picikére: ez a kiskutya úgy néz ki, mint egy kutyaprotkó reklám!

Ugyan miért ?

Sikersztori

;Ha magam alatt vagyok, ezt a videót szoktam nézegetni.  Megunhatatlan sikersztori Susan Boyle első meghallgatása!
Jön egy nő, aki se nem fiatal, se nem szép, se nem gazdag, se nem okos, kapásból körberöhögik,  ő meg elkezd énekelni.....

Undok hét.

Már kedden éreztem, hogy elcseszett egy hét lesz ez. Nem sokat csalódtam.  Egyszerűen nem tudom megszokni amikor este felé szólnak, hogy éjfélig maradunk.  Tavaly egyszer sem volt hosszú hétvégénk, szombaton túlóráztunk, nehogy a tulaj elszegényedjen az ünnepek miatt.  Most otthon voltunk három napot, hét közben kell behozni a lemaradást.  Ember nem számít, csak a munka menjen.
Elcseszett egy hely, elcseszett emberekkel, és sikítani tudnék, amikor ráébredek hogy én is közéjük tartozom, és ez már lehet, hogy így is marad.

Még mindig havazás!

.... és még mindig esik.... a csajok a gyárban  boldog karácsonyt felkiáltással köszöntek el egymástól.

Nem szeretlek, Holle anyó!

Szerencsesüti

Lelőhely: Anna.hu

Márciusi hó

Bokáig érő hó, hajnali fagyok, többet vártam a márciustól.

Gazdagság

Egyik este valami hírességet mutogattak a tévében, bécsi lakásában látogatták meg. Éppen vacsorázni akartam, kivettem a hűtőből egy kefírt, meg egy kis paprikás erdélyi szalonnát, közben arra gondoltam, milyen jó lehet gazdagnak lenni, olyannak, aki a világ bármelyik városában vehet egy lakást.
Ahogy a hűtő ajtaja becsapódott, eszembe jutott az öcsém. Ő már ennyitől is gazdagnak érezné magát: meleg lakás, tévé, hűtő, vacsora....
Tulajdonképpen gazdag vagyok.

Csak úgy

Gyerek elment dolgozni, szabad a délután. Gyorsan leklikkelni a reklámokat, megnézni a híradót, elolvasni a neten a híreket, egy kicsit játszani pihenésképp, egy kicsit angolozni, hogy eddzem az elmémet, ami alaposan eltompult mostanában.  Aztán még jó lenne tévézni is egy kicsit, aztán még aludni is kellene, reggel fél négykor munka.
Holnap már péntek, azt az egy napot kibírom valahogy, aztán itt a hét vége, amikorra is rengeteg tervem van, persze egyikből sem lesz semmi, legalábbis ami nem főzés-mosás-mosogatás.
 De legalább itthon vagyok majdnem három napot!

Unalmas hétköznap

Mindig úgy örülök egy-egy potyanapnak, most meg, amikor hirtelen elküldtek szabadságra, nem tudok mit kezdeni magammal.
Délelőtt mostam,porszívóztam, voltam boltban, főztem, mosogattam, befestettem a hajamat.  Aztán leültem a gép elé, lekattintgattam a reklámokat, elálmosodtam, aludtam, felkeltem, kutyát sétáltattam, és most unatkozok. Milyen régen is volt ilyen!  Most sem tart túl sokáig, mert ha gyerek megjön a munkából, rögtön a feje tetejére állítja a lakást. Ráadásul holnap már itthon lesz, na az nem lesz egy unalmas nap! Mert hogy én is itthon leszek, holnap van a szabad napom, szombaton meg rendes munkanap. Na nem annyira rendes, mint egy hétköznap, mert 11-kor kezdek, tehát tulajdonképpen se délelőttöm nincs, se délutánom.
A múltkor megfogadtam, ha találok egy rendes munkahelyet, ahol legalább ugyanennyit keresek, három hónapig nem eszek húst. Igaz, a krumpli is drága, a zöldségről ne is beszéljünk, de ez még úgysem aktuális.
Baromfit már így is egyre kevesebbet veszek, azt is inkább  olcsó feldolgozott formában, ami ugye több szóját és vizet látott, mint húst.
Az összes általam elolvasott horoszkóp csupa jót ír a Vízöntőnek erre az évre. Olyan nagyon nem hiszek benne, de szeretem később visszanézni, megvalósult-e belőle valami.

Vízöntő

Új ajtók nyílnak meg előtted, új irányba indulsz. Végre ki tudod élni művészi hajlamaidat, akár szabadúszó státusz is szóba jöhet. Azonban a sikert nem fogják ingyen adni, valóban apait-anyait bele kell adnod, és még akkor is lehet, hogy 2013-ban nem arathatod le a fáradozásaid gyümölcseit, de ne csüggedj, ez is el fog jönni.
Ez az éved nem az anyagiakról fog szólni, most nem nagyon érdekelnek a materiális javak. Ennek ellenére egészen jó év áll előtted, a közepén nagyobb összeg is ütheti a markod.
Ha az érzelmekről van szó, ne rejtsd el őket a párod elől, add önmagad. Lehet, hogy egy korábbi kapcsolatod valamilyen formában ismét felbukkan az életedben, vigyázz, nehogy butaságot csinálj. A barátaidra számíthatsz, kérd ki a tanácsukat, mielőtt döntenél. Amennyiben még csak keresed az igazit, romantika és lángoló szenvedély vár rád. Ne gondolkozz sokat azon, vajon mi lesz ezekből a kapcsolataidból, és akkor akár egy komoly is kifejlődhet belőlük.
Egészséged megőrzése érdekében óvakodj a nagy lakomáktól, és vedd be azt a keserű pirulát, amit a doktor felírt. Pihenj sokat, ha nagy rajtad a nyomás legalább egy kis sétát tegyél.
forrás: cotcot

Na, hát ennek kellene jönni az idén!

Jajj, már megint...!

Az év első napjaiban átmentem Vámpír szomszédasszonyhoz pár percre. Régen jártam nála, ezért ontotta magából a rémhíreket. A vége felé megjegyezte, hogy Házmesterné már megint jött kölcsönkérni, mert a fiát megbüntették. Elütött valakit kocsival Vásárhelyen. Nem lett nagy baja az illetőnek, csak a lába tört el, de blablabla......   Átfutott az agyamon, hogy akár az öcsém is lehetett volna, aztán gyorsan töröltem is a gondolatot, nem hiányzik az újabb probléma.

Amikor ma délelőtt levelet kaptam az öcsémtől, már meg sem lepődtem: Újév másnapján elütötte egy autó, nyílt törés a bokáján, most jött ki a kórházból...

Mondom hangosan, gyerek morog, ez is csak púpnak van a hátunkon, mindig éri valami.  Aztán megy ki cigizni, összefut Házmesternével, rákérdez, hogy netalántán a fia ütötte-e el az öcsémet.  A válasz természetesen nem, a fia biciklist ütött el, de miből is gondolta, hogy az öcsém gyalog volt?

Na mindegy, nem is ez a lényeg, de az egyiket mindig éri valami, a másik mindig mindent elpletykál, komolyan, a seggem teli a családommal!

-

Érje el a három napos cifrafosás azt, aki kitalálta, hogy hajnal kettőre menjünk dolgozni.
Legalább meg lesz a hét végi programja.

Vízöntő horoszkóp 2013

Amilyen káosz uralkodhat az év elején az életedben, olyan nyugalom köszönt majd rád 2013 közepén. Ekkor tiszta lappal indulhatsz, és elrendezhetsz olyan dolgokat is, amiket már régóta szeretnél. A csendes, nyugodt nyár után ismét egy pörgősebb időszak következik, az év végén pedig olyan lehetőség adódhat a számodra, amit - még ha áldozattal is jár - nem szabad elszalasztanod.

Kíváncsian várom! :-)
forrás: -femina.hu-

Ünnep utáni merengés

 

El tudtam volna viselni még egy hét pihenést, de bele kell törődni, vége az ünnepeknek,  az élet folytatódik úgy, ahogy eddig.  Nem lett vége a világnak, nem léptünk magasabb rezgésszintre - én legalábbis nem vettem észre, és a körülöttem élőkön sem tűnt fel semmi. Minden úgy van, ahogy volt.
Vagy majdnem úgy.  Mostanában elég sűrűn elmerülök a múltban, a gyerekkoromban, főleg, mióta nincs az anyám.  Már csak az öcsém maradt a családból, akit tulajdonképpen alig ismerek.  Külön nőttünk fel, hétvégi gyerekek voltunk az anyánknál, de még akkor is ritkán találkoztunk, legtöbbször felváltva vitt bennünket haza.  Két gyerekkel több a baj, mint eggyel.

Aztán változtak az idők, változtak a helyzetek, idősebb korában anyu engedte az öcsémet haza költözni. Főzött, mosott rá, gondoskodott róla, amíg élt. Aztán egyszer csak elment, sorsára hagyva a fiát, akinek nem volt alkalma megtanulni egy csekélyke önállóságot sem.

Nem tudtam én, mekkora nyomorba süllyedt az öcsém, amíg a nyáron levelet nem kaptam tőle. Elesett, combnyaktörése volt, kórházban feküdt, de már kiengedték.  Nem kért semmit, azt sem, hogy nézzünk rá, egyszerűen leírta a történteket.  Persze, hogy mentünk hozzá, vittünk ezt azt, ennivalót leginkább, mert kiderült, munkája sincs már rég. Hívtam, hogy jöjjön el néha hozzánk, de nem volt hajlandó.

Karácsony után átmentem hozzá, közöltem vele, hogy nem hoztam semmit, majd eszel nálunk, pakold össze a szennyesedet, és irány a buszmegálló!

Másodszülöttem nem volt elragadtatva a vendégtől.  Ezzel nem váltjuk meg a világot, hogy egy hétvégére elhozzuk - mondja ő.  Csak sokkal rosszabb lesz neki hazamenni a nyomorba,  ha látja, hogy  másként is lehet élni.  Azt hiszed, ha leülteted a tévé elé, kezébe adod a távkapcsolót azzal a szöveggel, hogy érezze magát otthon, akkor már minden jó?

Persze, hogy nem, de akkor is az öcsém, és amíg itt volt, volt akihez szóljon, meleg ételt kapott, tiszta ruhát, szeretetet, családban volt, és talán sokkal élesebben látja a saját sanyarúságát amikor hazamegy, de akár erőt is kaphat ahhoz, hogy akarjon talpra állni.

Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, de az öcsém mindig az öcsém marad.  Talán az évek múlása teszi, hogy egyre szentimentálisabb leszek, egyre sűrűbben elmerengek régi dolgokon, de valakinek akkor is össze kell fogni ezt a széteső kis családot.