2013. december 30., hétfő

Év végi pihenő

Január óta várom az év végi szabadságolást.  Az utolsó hétre tartalékolgatok néhány napot, meg van a ledolgozás... ráadásul most másodika csütörtökre esik, ezért időbe szóltam, hogy akkor kiveszek még két napot az év elején, és csak hatodikától, hétfőtől dolgozok.  Aztán eszembe jutott, hogy rövid lesz így a hónap, feliratkoztam szombatra túlórázni.  Szombaton eszembe jutott, hogy kevés az az egy túlóra, kellene még egy, majd pihenek utána.  Szóltam a csopveznek, hogy hétfőn is bejönnék.  Rendben is volt, de aztán kiderült, hogy a hétfő nem lesz túlóra, sztornózzák a szabadságot, majd kiadják máskor.
- Vasárnap azért bejöhetsz. - mondta Edó.  Hát jó, akkor legyen vasárnap.  Aztán műszak végén odaszólt, hogy akkor hétfőn hajnal kettőre menjek.  ????
A francba, én úgy gondoltam, hogy a hétfőt cserélem le a vasárnapra, de nem akartam variálni.  Így sikerült a két heti pihenőmből három napot lecsippenteni.  Ma, a műszak végén még közölte, hogy csütörtökön is be kellene menni, azt a napot meg vegyem ki hétfőn.
Hát ennyit a két hetes pihenőről.  Megfogadtam, hogy jövőre vagy nem tartalékolok szabadságot az utolsó hétre, vagy ha igen, akkor meg közelébe sem megyek a gyárnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése