2013. augusztus 4., vasárnap

Hőguta és unalom

Hajnalban még igazán kellemes, hűvös volt a levegő. Átszellőztettem a lakást, elvittem Picikét sétálni, mire a piacra elindultam, már kezdett meleg lenni.
A jövő héten végig szabadságon leszek, de még nem tudom, mit is kezdek magammal.  Ebben a hőségben még a kutyasétáltatás is nehezemre esik, pedig tulajdonképpen ez az egyetlen programom, na meg a mosás-főzés-takarítás.
 Már fényképezgetni sincs kedvem, elhagyott az ihlet, minden unalmasnak tűnik, a Kurca part minden bokra le van már fotózva, máshová meg nem járok, csak boltba, piacra meg dolgozni. Nagyvilági élet, mondhatom.
Valahol azt olvastam, hogy egy vérbeli fotósnak ki sem kell otthonról mozdulnia, mert a kiömlött tejben is meglátja a témát, na, ez nem én vagyok, de régebben azért voltak elfogadható képeim, most meg szinte semmi.
Nézek ki a fejemből, de minden érdektelennek tűnik,  erős a fény, izzik a levegő, lenne már vége a kánikulának!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése