- Naná, még egyet is! - jött a válasz.
Akkor pedig biztosan szoktak kevés lekvárt főzni, mert Háziasszony mindenben szuper, mesterszakács, mestercukrász, amihez nyúl, az arannyá válik, amit ő mond, az szentírás, amit ő tesz, az etalon.
Szóval, elkezdte piszkálni a fantáziámat ez a dolog, de ennél tovább nem is jutottam, mostanáig.
Tegnap este aztán becsöngetett a szomszéd néni, megkérdezte, volna e pár dunsztos üvegem fölösleges, mert elszámolta magát, és az övé kevés lett. Természetesen volt, össze is szedtem neki a nagyokat mindet, három kicsit tartottam meg, ha valamire kellene....
Már a kádban voltam, amikor csöngettek. Gyerek nyitott ajtót, aztán bekiabált, hogy kaptunk egy csomó barackot. Volt vagy három kilónyi, a néninek valahol van egy kis kertje, ott termett.
A barack nem volt jó ízű, na de lekvárnak lehet, hogy jó lenne, itt az ideje kipróbálni.
Rákerestem a neten, hogy is megy az ilyesmi, aztán forráztam, hámoztam, összenyomkodtam, lehaboztam, kavargattam. Közben gyanús volt, hogy kevés az a három kis üveg, ezért kiöntöttem a lenmagot zacskóba, aztán még a szomszédasszonytól is kértem egy jó nagy dunsztost. Két órás főzés után kezdett sűrűsödni a massza, és ahogy főtt, egyre kevesebb lett. A végén két kis üveget sikerült megtölteni. Ezért dolgoztam fél napot! Gyerek nem értette, mi bajom van.
- Tudod mennyibe kerülne ez a két üveg a Tescóban?
Hát ez igaz, az ízéről nem is beszélve, ég és föld a különbség a bolti, meg e közt. Piszkálja is a fantáziámat, legszívesebben kivenném a dunsztból, és megenném az egészet.
Azért remélem, kibírom, és legalább pár hetet megér felbontás nélkül, mégis csak ez életem első lekvárja.
Kép innen:http://www.stahl.hu/hu/recept/desszert/Vanilias_baracklekvar
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése