Megint csak nem nyertem a lottón, még mindig dolgoznom kell, ha csak csoda nem történik. Valami váratlan örökség, esetleg felfedeznek mint fotószsenit, vagy valami ilyesmi. Olyan jó dolog álmodozni, közben elmegy mellettünk az élet, örülünk, hogy eltelt ez a nap is, pedig az életünkből telt el úgy, hogy már megint nem is éltünk.
Azért történnek jó dolgok, apróságok, de ma olyan jól esett, hogy mire munkából hazaértem, kisfiam is éppen akkor ért haza a szomszédos pizzériából az ebéddel. Örök mumus a mindennapos főzés, de most megúsztam. Ma ezt kaptam az élettől. Nem ez a telitalálat, de legalább volt egy nyugis napom itthon. A munkahelyem úgyis bolondokháza, szinte szó szerint, ennyi félcédulás embert egy rakáson ritkán látni, de ami a legszomorúbb, valahogy én is beleillek a képbe, különben valószínűleg már rég nem lennék itt.
Ja, és fényképeztem egy kövirózsát. Ennyi.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése