Táppénzen

Hihetetlen, hogy elrepült ez a két és fél hét, amíg táppénzen voltam  Igaz, mindig menni kellett valahová.  Röntgen, vissza a háziorvoshoz az eredménnyel. Időpontot kérni a reumatológián, ott kiderült, hogy nem ám csak úgy beesünk és időpontot kérünk.  Az időpontkérésnek is van időpontja, és kéretik akkor jönni.  Megint vissza a háziorvoshoz, bejelenteni, hogy a következő munkanapon már  mehetek is, aztán megint reumatológia,  felírtak tíz kezelést, időpontkérés gyógytornára, elektromos kezelésekre.  Mázli, másnap ott is kezdhetek.
9-től gyógytorna, aztán galván, ultrahang, mágneses kezelés  . Mindig a mágnes az utolsó, akkor van hely.  Már ha van.  Ha nincs, akkor például egy karikába ketten dugjuk be a kezünket, a másik karikában térdes van, azokat nem párosítják össze senkivel, abból már gubanc lenne.
Aztán így szép lassan el is telik a délelőtt, utána futás bevásárolni, főzni, mosogatni, szinte ugyanott vagyok, mint amikor dolgozok.  Azért néha sikerült egy-egy filmet megnézni a tévében, amire időtlen idők óta nem volt példa.  Januárban meg  majd nézhetem a fizetésemet, de az később lesz, majd akkor aggódom.
Szóval, ma voltam utoljára kezelésen, reggel futás a háziorvoshoz, letelt, vége, jól vagyok, kérem a táppénzes papírt.  Utána elkocogás a fizikoterápiába, de még az üzemorvosnak is alá kell írni, hogy mehetek dolgozni, különben nem állhatok munkába.  Üzemorvos nincs, nővérek megnyugtatnak, nem baj, majd viszem az egészségügyi könyvet máskor, ha lesz orvos, menjek csak nyugodtan dolgozni hétfőn.  Ezzel le is van rendezve minden dolgom, és akkor délután ötkor eszembe jut: nem vettem fel a galván kezelést!  Basszus, azt teljesen elfelejtettem!  Mindig a mágnes az utolsó, de most az ultrahang után pont volt egy szabad hely, rögtön be is tettek  Letelt a negyed óra, felugrottam, elköszöntem a többi betegtől, aztán elpucoltam.
 Húú, azért ciki, biztos kerestek.... de az az egy galván már nem oszt, nem szoroz.
Fő, hogy meggyógyultam.  Egy kis időre legalábbis.