2015. február 22., vasárnap

Lustaság

Csodálkoztam volna, ha az öcsémet nem éri megint valami.  Igaz, már két évet kibírt ficam és törés nélkül, de most kirándult a bal karja, és ezzel az összes végtagján sorba ment a balesetekért felelős gonosz manó.  Éppen azon agyaltam, hogy ritkábban kellene járni hozzá, igaz, hogy csak havonta egy nap, vagyis csak egy fél, de azok a vasárnapok úgy eliszkolnak, mintha sose lettek volna.
Végül is nem volt kötelező nyakamba venni az ő sorsát is, de anyu halála után senkije sem maradt.  Nekem legalább itt vannak a gyerekeim, na meg Picike, akivel nincs ugyan sok baj, de ezeket a mindennapi kutyasétáltatásokat is szívesen kihagynám az életemből.  Igaz, ha ez nem lenne, akkor talán hétvégente ki sem mozdulnék itthonról.  Ellustultam, elkényelmesedtem, vagy csak a telet unom már, de nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése