Gondolhattam volna

hogy szívás lesz a hétfői túlóra.  Hajnal négykor felébredtem, és rögtön bevillant, hogy be sem állítottam az ébresztőt. Megnéztem, hát tényleg nem.  Talán jobb volna be sem menni, de ha egyszer feliratkoztam...
Egy csomagoló üzembe voltunk beosztva. Kezdtük a napot rekeszek fóliázásával és kartonok cimkézésével, két órán keresztül.  Majd amikor már mozdulni sem tudtunk a felcimkézett kartonoktól, hoztak csomagolni való cuccost. Csomagoltunk másfél órát, aztán elromlott a gép. Átküldtek bennünket a csirkedarabolóba azzal, hogy majd szólnak, ha megjavították a gépet.  Két óra hossza múlva szóltak, hogy menjünk csirkemellet csíkozni.  Még örültünk is, hogy visszamehetünk a megszokott helyünkre, csakhogy ott közölték, hogy négy óra előtt innen senki haza nem mehet, mert a kíefszínek meg kell csinálni a keddi rendelést is.  Úgy éreztem, rögtön felrobbanok.  Hattól kettőig van a műszak,plusz még két órát rádolgozni, ezt a túlórás túlórát ugyan hogy fogják elszámolni?
Oda a délutánom, ez már tuti! Az se nagyon vigasztalt, hogy már csak öt hónap van a nyugdíjig, amikor én most vagyok éhes, most vagyok fáradt, most kellene főznöm valamit, a kutyának sem mondhatom, hogy még öt hónapig ne kakálj, mert a gazdi nem tud elvinni sétálni.