2016. november 1., kedd

Mintha Húsvét lenne



Valamikor nyár vége felé jelentek meg a nyuszik, és ellepték az udvart.  Igaz, egy azelőtt is volt, egyik földszinti lakónak a gyerekeié.  Kiskorában a lakásban tartották, aztán rájöttek, hogy büdös, ezért kitették az ajtó elé egy dobozba. Naponta többször is kivették, hogy szaladgáljon, aztán megunták, és kint hagyták.  Aztán megjelent egy fekete nyuszi, aztán egy vörös, aztán egy szürke.  Néhány házzal arrébbról jöttek, a kerítés alatt bújtak ki, meg vissza. A vörös legalábbis hazament, de a fekete és a szürke annyira jól érezte itt magát, hogy maradtak.  A gazdájukat nem zavarta, de néhány szomszédot igen.  Főleg a földszintieket, akik az udvar felől laknak, és van egy kis előkertjük,  A nyuszik ugyanis alaposan lerágcsálták a virágokat.
Engem nem zavarnak, igaz, nekem nincs kertem.  Szeretem nézni őket, egészen húsvéti hangulatot teremtenek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése