Valamikor tizenöt éves koromban nyaraltam életemben először a Balatonnál. Két hét Siófokon, maga volt a mennyország. Egy hajókirándulás során vetődtem el Tihanyba, és egyáltalán nem tetszett. A kikötőnél volt néhány árus, meg volt út hegynek felfelé, az apátsághoz. Egyébként semmi érdekesség, ami az akkori énemet érdekelhette volna. A társaim elindultak az apátsághoz, én is próbálkoztam, de igen hamar feladtam. Amúgy híresen sokat gyalogoltam otthon, az Alföldön, de hegynek felfelé, az kifogott rajtam. Tihany úgy maradt meg emlékeimben, mint egy unalmas hely, ahol semmi sincs, pedig nem is láttam belőle semmit.
Több mint negyven év telt el azóta, mire újra eljutottam a Balaton parti kisközségbe, a Levendulafesztivál utolsó napján.
Csöndes helyre számítottam, nagyot tévedtem. A keskeny járdákon hömpölygött a tömeg. A levegő levendulaillatú volt, és mindent lehetett kapni, amit csak levendulából el lehet készíteni. Szappan, illóolajok, szörp, sör, pálinka, fagylalt, ami csak hirtelen az eszembe jut.
Kicsit nézelődtem, azután lementem a kikötőbe. Szerettem volna elmenni sétahajózni, de Tihanyról nem indult, Siófokra meg nem mertem átmenni, féltem, hogy nem érek vissza a busz indulásáig. Nézelődtem, fényképezgettem, beszívtam a Balaton illatát, és egyszerűen csak örültem, hogy itt lehetek.
Később elindultam vissza, a bibi csak az volt, hogy az út hegynek felfelé vitt. Ezt még fiatalon sem mertem bevállalni, de most muszáj volt, valahogy vissza kellett jutnom. Hát mit mondjak, volt néhány pillanat, amikor úgy éreztem, innen visz el a mentő, ráadásul egyszer el is tévedtem, de nagy keservesen sikerült feljutnom az apátsághoz. újra elvegyültem a fesztivál forgatagában, majd gyönyörködtem a kilátásban, amikor valahonnan zongoraszó hallatszott. Mintha közeledne. A tömeg félre húzódott, és egyszer csak szembe jött egy zongora a sétányon.. Hát komolyan.... a látvány olyan döbbenetes volt, hogy már csak ezért is megérte ide eljönni.
Sajnos, csak egy napig tartott a csoda, de az izomláz elkísért még majd egy hétig. Sík terephez szokott lábaim nehezen bocsátották meg a strapát, de ezzel együtt is felejthetetlen élmény volt!
Képek: saját
Több mint negyven év telt el azóta, mire újra eljutottam a Balaton parti kisközségbe, a Levendulafesztivál utolsó napján.
Csöndes helyre számítottam, nagyot tévedtem. A keskeny járdákon hömpölygött a tömeg. A levegő levendulaillatú volt, és mindent lehetett kapni, amit csak levendulából el lehet készíteni. Szappan, illóolajok, szörp, sör, pálinka, fagylalt, ami csak hirtelen az eszembe jut.
Kicsit nézelődtem, azután lementem a kikötőbe. Szerettem volna elmenni sétahajózni, de Tihanyról nem indult, Siófokra meg nem mertem átmenni, féltem, hogy nem érek vissza a busz indulásáig. Nézelődtem, fényképezgettem, beszívtam a Balaton illatát, és egyszerűen csak örültem, hogy itt lehetek.
Később elindultam vissza, a bibi csak az volt, hogy az út hegynek felfelé vitt. Ezt még fiatalon sem mertem bevállalni, de most muszáj volt, valahogy vissza kellett jutnom. Hát mit mondjak, volt néhány pillanat, amikor úgy éreztem, innen visz el a mentő, ráadásul egyszer el is tévedtem, de nagy keservesen sikerült feljutnom az apátsághoz. újra elvegyültem a fesztivál forgatagában, majd gyönyörködtem a kilátásban, amikor valahonnan zongoraszó hallatszott. Mintha közeledne. A tömeg félre húzódott, és egyszer csak szembe jött egy zongora a sétányon.. Hát komolyan.... a látvány olyan döbbenetes volt, hogy már csak ezért is megérte ide eljönni.
Sajnos, csak egy napig tartott a csoda, de az izomláz elkísért még majd egy hétig. Sík terephez szokott lábaim nehezen bocsátották meg a strapát, de ezzel együtt is felejthetetlen élmény volt!
Képek: saját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése