2012. december 24., hétfő

Bevásárlás


A világvégét sikerült túlélni, de itt van még a Karácsony!
Tegnap elromlott a billentyűzetem, másodszülöttem kitalálta, hogy menjünk a Tescóba, ott mindent megvehetünk.  Hát menjünk, kaja is kellene még.
Bevásárolni kicsi gyerekkel sem semmi, de felnőttel egyenesen tragédia. Én végigszenvedtem, hogy billentyűzetet válogat, közben tudtam, hogy úgyis azt vesszük meg, amit az újságban láttunk.  Aztán még kivártam azt a háromnegyed órát, amíg kiválaszt magának egy számítógépes játékot, ami nagyon szuper, ehhez képest nagyon olcsó, csak éppen, mint itthon kiderült, nagyon oroszul van. Lehet még választani lengyel nyelvet is, de gyerekemnek egyik sem jött be, ahhoz meg már késő volt, hogy visszavigye.
Kellett még energiatakarékos izzó, na itt elvesztünk a lumenek közt, mert valamit valahol olvastam én erről, de már csak annyi maradt meg, hogy kábé ezer lumen, ami jó a szobába. Éjjeli lámpába meg a fene tudja. Másodszülöttem elmagyarázta, miért jobb a ledes izzó, mint a sima energiatakarékos, igaz, egy ezressel több, de megtérül. Ezt még többször elmondta, aztán nem vettünk izzót, kaja után néztünk.  Itt már a gyerekem elkezdett hisztizni: mit válogatsz? tudod már hogy mit főzöl? oda minek megyünk, mit akarsz ott venni? ott már voltunk, minek megyünk még egyszer?
A Nagymama lekvárjánál éreztem azt, hogy fejbe vágom úgy, hogy rögtön leszázalékolják, érezhette a veszélyt, mert újfent elment izzót venni, addig én nyugodtabban nézelődhettem.
Hazafelé már dög fáradt voltam, és igazából főzni sem volt már kedvem, meg nem is igen vettünk ehető dolgokat, van viszont új billentyűzetem, ledes izzónk, Zewa papírzsepink, meg ilyenek.
Egyébként a Karácsony a szeretet ünnepe, hát szeressetek akkor is, ha paprikás krumplit főzök!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése