Telnek a napok észrevétlen. Szinte január óta ezt az egy hetet várom, amikor itthon lehetek. A karácsonyi családi káosz után tegnap összerámoltam, aztán hirtelen olyan nagy és üres lett a lakás. Néztünk össze másodszülöttemmel, nagyon csönd van itt! Amikor itt voltak, akkor mindenki feszült és nyűgös volt, most meg alig mentek el, már hiányoznak. Egyedül Picike volt boldog. Napokig a fal mellett sertepertélt leszegett fejjel, mint egy árva gyerek, még fogyott is valamicskét. Most fülig érő szájjal dobta magát a hátára, a hasát vakartatni. Aztán este bekapcsoltam a tévét, a Gyilkos elmék alatt jöttem rá, hogy nagyon nagyon hétköznap van, és már a jövő héten ilyenkor újra csak munka után nézhetem ezt a sorozatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése